2016. ápr 21.

Videó: a BBC a Bodnariu gyerekek nyomában

írta: Al
Videó: a BBC  a Bodnariu gyerekek nyomában

ruth.jpg

Egy nappal a világméretű tüntetések előtt mutatta be a BBC a "Szülők az állam ellen" című dokumentumfilmet, amiben a Bodnariu család, és több más szerencsétlenül járt, norvégiai szülő történetét mutatják be. A filmben megszólalnak a szülők és a gyermekvédelem munkatársai is.

Hátborzongató történetek a BBC dokumentumfilmjében. A Bodnariu család, amely a gyermekvédelem szerint radikális keresztény agymosásban részesítette gyerekeit, a kismama, akinek az volt a bűne, hogy hagyta besegíteni a teendőkbe a kínai nagymamát, és az apa, aki túlságosan "egyszerű" ahhoz, hogy sikeresen felnevelje gyermekét. 

egyszeru.jpg

A férfi, aki nem alkalmas apának a Barnevernet szerint, bár ezt érdemben megindokolni nem tudták

beszelj_ugy.jpg

Az április 16-i világméretű megmozdulás után Solveig Horne norvég gyermekügyi miniszter azt nyilatkozta, hogy nagyon komolyan veszik a kritikákat, és felülvizsgálják a Barnevernet döntéseit. A Bodnariu családnak jó esélye van arra, hogy nyárra visszakapja a négy idősebb gyermekét, akik még mindig állami felügyelet alatt, nevelőszülőknél vannak. A legkisebbet április elején, 5 hónapig tartó szeparáció után kapták vissza.

Arról azonban nem volt még szó idáig, hogy mi lesz azzal a számtalan családdal, akiket mondvacsinált, vagy téves indokokkal szakítottak el a családjuktól, és hogy hogyan lehet kompenzálni (egyáltalán tervez-e ilyet a norvég állam) azokat, akik a kegyetlen rendszer áldozatai lettek, és életre szóló sebeket szereztek a gyermekvédelem jogtalan beavatkozásai miatt.

 

Nézd meg könyvespolcunkat a gyereknevelésrőlpszichológiáról vagy aktuálpolitikai kérdésekről! Aregényeket se hagyd ki! :)

Szólj hozzá

Európa gyerekjogok Bodnariu család