2016. máj 12.

A meleg mesehősök már köztünk vannak!

írta: Al
A meleg mesehősök már köztünk vannak!

Perverz felnőttek gyerekjátékai

elza2.jpeg

Gyakorlatilag világméretű virtuális molesztálás zajlik, mióta az LGBT közönség rákattant az "Adjatok Elzának egy barátnőt" témára. Eddig is divat volt bizonyos népszerű mesehősök, gyerekhősök örökbefogadása a meleg közösség részéről, ez azonban valami új. A Disney soha nem látott méreteket öltő zsarolása "szexuális forradalmat" indíthat el a rajzfilmek világában. Kérdés, lesz-e annyi gerinc a rajzfilmiparban, hogy ellenálljon...

Ki emlékszik még a Madagaszkár című rajzfilmre? A cuki szereplőktől hemzsegő mesét nézve valahogy kényelmetlen érzéseket keltett bennem a "Riszálomúgyisúgyis" slágert bömböltető techno-diszkó, a fejhangon hadováló, minimum bedrogozottnak tűnő dj-vel. Egyedül voltam így? Valahogy úgy tűnt, hogy ez a jelenet nagyon messze van a gyerekek világától, akik nem így és nem ilyen zenére táncolnak, akikhez sokkal közelebb állnak az olyan emberi és színes karakterek, mint például Gryllus Vilmos vagy Halász Judit, nem is beszélve a zenei élményről. De hagyjuk, hiszen ennek már száz éve, és azóta a rajzfilmek (animációs filmek) világa már rengeteget fejlődött. Mármint visszafelé.

madagascar25.jpg

Madagaszkár. A Dreamworks rajzfilmekben elmaradhatatlan a gigaparty.

A szintén a Dreamworks jegyezte, parádés szereposztással készült 2004-es Cápamesét egy igazi "coming out" sztoriként tartják számon, mivel a pacifista, vegetáriánus cápát végül megtanulja elfogadni a hagyományos, férfias értékeket valló gengszter apja. Azt kevesen tudják, hogy az animációs filmben volt egy explicit meleg szereplő is, de ezt a végső változatból valamiért kivágták. 

crazy_joe_1.jpg

Crazy Joe, a remeterák. A tervek szerint lett volna egy meleg és fogyatékkal élő unokatestvére is, Bruno.

 

szeretet_erkolcs_autonomia_1.jpg

 

A tavaly sztárolt Zootropolisban már egy meleg házaspár is feltűnik, igaz, csak mellékszerepben. A főhős nyuszika szomszédságában él Bucky és Pronk, a két antilop, akik egymás nevét is felvették: Oryx-Antlerson. (Skandináv vonal?) Persze néhány jelenetet elnézve nem ez az egyetlen baj a "mesével": van itt szado-mazo hangulatú night club jelenet is, meg minden ami kell. Mármint perverz felnőtteknek, nem gyerekeknek.

zootopia2.gif

Meleg weboldalak régóta gyűjtik a "meleg" mesehősöket, az igazság azonban az, hogy a homoszexualitás eddig legfeljebb érintőlegesen jelent meg egy-egy népszerű rajzfilmben a nyugati világban. A Simpson családban, a South Parkban és a Hey Arnold!-ban néhány epizódban még inkább fura figuraként tűnnek fel a melegek. Az, hogy Spongya Bob, Clarissa, a Fecsegő tipegők Angelicája melegek lennének, nem más, mint népszerű homoszexuális mítosz és belemagyarázás.

elza.jpg

Elza. Sokak szerint a Disney eddig legjobban sikerült női karaktere.

 

beszelj_ugy.jpg 

Ezért is lehet mérföldkő a Jégvarázs Elza hercegnőjének esete, amennyiben sikerül az LGBT lobbinak keresztülnyomnia, hogy a 2018-ban esedékes 2. részben Elza leszbikusként coming outoljon, és barátnőt találjon magának. Ha ez a virtuális erőszaktétel eredményesnek bizonyul, a rajzfilmgyártók versenybe foghatnak a nagy vásárlóerőt képviselő meleg piac kegyeinek elnyeréséért. Feltéve, hogy nem bizonyul nagyobbnak a másik oldalon elszenvedett veszteség, amit a konzervatív értékeket valló családok bojkottja miatt vár rájuk.

sailor.jpg

Leszbikus lányok a japán Sailor Moon sorozatból. Kulttá nőtte ki magát.

 

a_digitalis_nemzedek_nevelese.jpg 

A japán anime világában egyébként már régóta megszokott dolog LGBT karakterek szerepeltetése. A "magical girl" jellegű történetek prototipusának tartott Sailor Moon például hemzsegett a meleg, leszbikus vagy épp transznemű szereplőktől. Nyugaton a népszerű sorozatot cenzúrázták: a főhősök közül Mizuno Ami (Sailor Neptune) és Tennó Haruka (Sailur Uranus) leszbikus párból unokatestvérekké változtak. A sorozatot az RTL Klub 1997 októbere és 1999 augusztusa között minden hétköznap délután, illetve egy időben hétvégenként reggel, Varázslatos álmok címen sugározta. 

Szerinted Elza nem leszbikus? ITT tiltakozhatsz.

 

szex_drogok_facebook_3.jpg

Nézd meg könyvespolcunkat a gyereknevelésrőlpszichológiáról vagy aktuálpolitikai kérdésekről! A regényeket se hagyd ki! :)

Szólj hozzá

kultúra filmek szülő vagyok MÁSSÁG?