2016. jún 10.

Ezért nem tudnak rajzolni a gyerekek - a rajztanítás tízparancsolata

írta: Al
Ezért nem tudnak rajzolni a gyerekek - a rajztanítás tízparancsolata

rajz2.jpg

A művészetpedagógusok ijedten tapasztalják, hogy évről-évre kevesebb gyereket találni az óvodákban és az általános iskolákban, akik szeretnek rajzolni. Az okokat csak találgatni tudjuk, de valószínű, hogy már a kezdeteknél elcsúszik valami, ami tovább súlyosbodik az iskolákban, ahol a rajztanítás az egyik legelhanyagoltabb terület. Előzzük meg a bajt: itt a rajztanítás tízparancsolata, művészetpedagógusoktól!

rajz4.jpg

1. A firka a gyermeki ábrázolás első szakasza, ami a spontán játék öröméről szól. Sokat és sokféle eszközzel firkáljon a gyerek ebben az életszakaszban! Kapjon ceruzát, zsirkrétát, tollat, filctollat is felügyelet mellett! Ha magától nem akar rajzolni, néhány naponta egy-egy alkalmas pillanatban mi vessük fel a dolgot, de ha nincs kedve, ne erőltessük!

 2. A gyerek ellentétben a legtöbb felnőttel széles, dinamikus karmozdulatokkal dolgozik, firkáiban ennek a spontán, nyomot hagyó erőteljes mozdulatoknak az örömét fedezhetjük fel. Ne próbáljuk meg idő előtt leszoktatni erről! Tegyünk az asztalra viaszosvászon terítőt, és adjunk neki olyan nagy rajzlapot, amiről nem fog leszaladni a keze!

rajz3.jpg

Ne dugjuk el a filctollat! Felügyeletre így nyilván szükség lesz, dehát nem mindig a kegkönnyebb út vezet a célig...

 

 3. Ne próbáljuk már a kezdetekkor az írószerszámok helyes fogására, tartására szoktatni! Erre még nem elég fejlett az izomzata. Hagyjuk, hogy ő maga próbálja ki, hogyan dolgozhat a legkényelmesebben! Ha fordítva tartja a ceruzát, egy idő után magától is rájön, hogy miért nem fog.

 4. Ne újságpapírra, kitépett füzetlapokra, egyik oldalán már teleírt irodai melléktermékekre rajzoltassuk a gyereket! Hamar rá fog jönni, hogy ez annyit jelent, hogy az ő munkája értéktelen. Keressünk a célra olcsó, de megfelelő tiszta, fehér papírt.

 

rajz_sn.jpg

Nem csak egy helyes út van: ezt nagyon fontos tudatosítani, ha rajzolni tanítunk.

 

 5. Ne gyerekes gügyögéssel bíztassuk a kicsit! Amikor dolgozik, akkor (is) beszéljünk vele komolyan, mintha egy hozzánk hasonló felnőtt lenne.

 6. Üljünk mellé időnként, és rajzoljunk együtt! Mindenkinek legyen egy saját rajzlapra, amire saját szintjén elkészíti a rajzát. A gyerek mindent utánozva tanul, egy idő után a rajzmozdulatainkat is elkezdi majd utánozni.

 

mindenki_tud_rajzolni.jpg

A Magyar Képzőművészeti Egyetem végzett hallgatóinak munkája. Játékosan inspirál rajzolásra, fénymásolva kiválóan alkalmas rajzórai foglalkoztatónak is.

 

 7.Ha feladatokat adunk a nagyobbacskáknak, mindig a kreativitáson, kezdeményezőkészségen, az egyedi megközelítésen legyen a hangsúly! Ne kössük szabályokkal és elvárásokkal gúzsba a gyereket, ezekkel ráér majd később megismerkedni.

8. Ha a kicsi már ügyesen rajzol, ne próbáljunk meg minden áron hasznot kicsikarni ebből! Az agyonszerepeltetés miatt a gyerek idő előtt telítődik és megunja a rajzolást. A másik esetben elhiszi, hogy ő már most kész művész, és nem lesz kedve tovább tanulni. Ez később ahhoz vezet, hogy teljesen frusztrálódik, mert nem érti meg, hogy az iskola, társadalom miért nem értékeli őt kellőképp.

 

mindenki_masmilyen.jpg

Barabás Zsófi és Moizer Zsuzsa második rajzos foglalkoztató könyve, Palya Bea ajánlásával.

 

9. Ha lehetséges, a rajzoláshoz kapcsolódjon mese, játék is. Így lesz igazi élvezet! Keressünk igényes segédanyogat, amik játszva tanítják rajzolni a kicsiket, és nem ölik meg a kreativitást!

10. Ne erőltessük a rajzolást! A gyerekek még igen rövid ideig tudnak egy dologra koncentrálni. Ne szidjuk meg, ha hamar felugrik a lap melől, vagy a ceruzákkal inkább játszani kezd! Ha szabadon hagyjuk, szívesebben fog legközelebb is rajzolgatni.

 

kincsesladam_jatekai.jpg

A kulcs: szeressünk együtt alkotni!

 

Nézd meg könyvespolcunkat a gyereknevelésrőlpszichológiáról vagy aktuálpolitikai kérdésekről! A regényeket se hagyd ki! :)

Szólj hozzá

kultúra iskola gyereksarok szülő vagyok