2016. júl 28.

A baloldal az egy vallás - Ezt most durván megmondták!

írta: Al
A baloldal az egy vallás - Ezt most durván megmondták!

slamic.jpg

Oriana Fallaci egy személyben próbálta kirobbantani a szabad gondolkodás forradalmát. 5 idézet, 5 ok, amiért neked is szükséged van Az értelem ereje című könyvére.

oriana_fallaci.jpg

"A Baloldal nem világi. Öltözzön bár feketébe, vörösbe, zöldbe, fehérbe vagy sokszínűbe, a Baloldal vallásnak számít. Felekezeti jellegű. Abban az értelemben, hogy olyan ideológiából fakad, aminek vallási természete van, vagyis olyan ideológia, ami Abszolút Igazságként tünteti fel magát. Egyik oldalon ott a Jó, a másik oldalon a Gonosz. Egyik oldalon a Jövő Napja kel fel, a másik oldalon koromsötét. Egyik oldalon a saját hívei, a másikon a hitetlenek, sőt hitetlen-kutyák. A Baloldal egy Egyház. Nem az a fajta Egyház, mint ami a kereszténységen alapul, vagyis amelyik némileg nyitott a szabad akaratra, inkább olyan Egyház, ami az Iszlámra hasonlít. Az Iszlámhoz hasonlóan azt tartja, hogy olyan Istene van, aki a Jónak és az Igazságnak a letéteményese. Az Iszlámhoz hasonlóan soha nem ismerné el a hibáit és a tévedéseit. Tévedhetetlennek tartja magát, soha nem kér bocsánatot. Az Iszlámhoz hasonlóan olyan világot követel, amit a saját képére és hasonlóságára formál át, olyan társadalmat, ami a prófétájának, Karl Marxnak az igéjén épül fel. Az Iszlámhoz hasonlóan rabszolgává teszi a saját híveit, megfélemlíti őket, akkor is ostobává teszi őket, ha amúgy értelmesek lennének. Az Iszlámhoz hasonlóan nem fogadja el, ha másképp gondolkozol, és ha másképp gondolkozol, semmibe vesz téged. Lejárat, eljár veled szemben, megbüntet, és ha a Korán, vagyis a Párt megparancsolja, hogy lövessenek le téged, akkor lelövet. Az Iszlámhoz hasonlóan tehát illiberális. Tekintélyelvű, totalitárius, még akkor is, ha elfogadja a demokrácia játékszabályait. Nem véletlen, hogy az iszlámra áttért olaszok kilencvenöt százaléka a Baloldal vagy a Szélső Baloldal vörös-fekete soraiból kerül ki."

 

az_ertelem_ereje.jpg

ÚJRA KAPHATÓ!

"...ha mondod a magadét a Vatikánról, a katolikus egyházról, a pápáról, a Madonnáról, Jézusról, a szentekről, nem történik veled semmi. De ha ugyanezt teszed az iszlámmal, a Koránnal, Mohameddel, Allah fiaival, rasszistává válsz, szentségtörővé, és faji diszkriminációt követsz el."

 

oriana_lap.jpg

 

"Ha nyugati vagy, és azt mondod, hogy a te civilizációd egy magasabb rendű civilizáció, a legfejlettebb, amit ez a bolygó valaha produkált, máglyára mész. De ha Allah egyik fia vagy, vagy egy kollaboránsuk, és azt mondod, hogy az iszlám mindig egy magasabb rendű civilizáció volt, egy fényszóró, ha a Korán tanításai szerint hozzáteszed, hogy a keresztények bűzlenek, mint a kecskék és a disznók és a majmok és a tevék, senki nem nyúl hozzád. Senki nem jelent fel. Senki nem helyez vád alá. Senki nem ítél el."

 

a_harag_es_a_buszkeseg.jpg

 

"...az ENSZ 1999-ben cenzúrázta az ENSZ Emberi Jogi Bizottságának különleges referensét, Maurice Glélé Ahanhanzót, mert jelentésében huszonöt oldalt szentelt az arab országokban és Iránban elterjedt antiszemitizmusnak. Ez az ENSZ, amelyben a pakisztáni nagykövet azt merészelte állítani, miközben senki nem ellenkezett, hogy »az Emberi Jogok első chartája a Korán, és az Emberi Jogok első deklarációját Mohamed alkotta Mekkában«. Ez az ENSZ, amely arcátlanul védi az iszlám fundamentalisták által gyakorolt ocsmány szudáni diktatúrát, és a szudáni Felszabadítási Mozgalom fejének, azaz a keresztény John Garangnak sohasem engedte, hogy kinyissa a száját egy bizottság vagy a közgyűlés előtt."

 

francia_zaszlo.jpg

"Mely fajtája a szabadságnak az olyan szabadság, amelyik, túl az érveléseken, cenzúrázni akarja az érzelmeket, és ennélfogva megszabni, hogy kit kell szeretnem, kit kell gyűlölnöm, úgyhogy ha gyűlölöm az amerikaiakat, nemkülönben az izraelieket, a Paradicsomba megyek, és ha nem szeretem a muzulmánokat, a Pokolba megyek?"

 

shariah-controlled-zone.jpg

"...a legszörnyűbb dolog, amit láttam, azok félelme volt, akiknek védeniük kellene a gondolat és a szólás szabadságát. Azaz az úgynevezett intézmények és sajtó félelmét."

Szólj hozzá

politika kultúra vallás iszlám bevándorlás terrorizmus Európa