153 éve született az egyik legnépszerűbb magyar író, Gárdonyi Géza. Kevesen tudják, milyen extrém mozzanatokban bővölködött a hányattatott sorsú író élete. Az, hogy vizibicikli feltalálóként vándorolt volna ki az USÁba, még csupán a leglájtosabb dolog.

1913-ban egy férfit holtan találtak a pozsonyi temetőben. Lelőtte magát. Mellette egy könyv, belefirkantva a következő mondat: „Ez a könyv csaknem visszatartott az öngyilkosságtól.” A könyv címe: Átkozott józanság. Szerzője Gárdonyi Géza. Az író döbbenten hallgatta a hírt, a feladat rögtön adott volt: írni egy regényt, ami nem „csaknem”, hanem valóban visszatartja az embereket az öngyilkosságtól. 2 hónap alatt meg is született a Szunyoghy miatyánkja.

Gárdonyi Géza ugyanis nagyon szerette az embereket, még akkor is, ha általában nehezen viselte el őket. Az összeférhetetlenségre való hajlamot minden bizonnyal lázongó édesapjától örökölte, aki "Kossuth fegyvergyárosaként" nagy hírnévre tett szert a szabadságharc alatt, később azonban egyik munkahelyről a másikra kellett vándorolnia nehéz természete miatt.

A fiatal Gárdonyi. Nem volt könnyű vele, bár zárkózott volt, párbajt párbajra halmozott.

Ami egyből beugrik, mindenkinek.

Gárdonyi iskoláit befejezve megpróbált néptanítóként boldogulni, és bár viszonylagos sikerei voltak (újfajta, játékos módszerekkel tanította a gyerekeket írni-olvasni), kis fizetéséből nyomorgott, ráadásul ellenzéki érzelmei miatt sem látták szívesen a katedrán. (Egyik állása addig tartott, míg az évzáró ünnepségen a himnusz után tanítványai rögtön rázendítettek az általa betanított, „Jaj, de huncut a német, hogy a fene enné meg…” kezdetű nótára, amit ő tanított be nekik.) Folyamatosan küldözgette rövid írásait az újságoknak, míg lassan-lassan körvonalazódott, hogy ez az ő pályája, és Pestre költözött, ahol bevetette magát az irodalmi életbe.

Gárdonyi nem bírta sokáig sikeres íróként a pesti nyüzsgést: miután munkaadókkal, barátokkal, szerelmekkel kapott hajba (utóbbiakkal nem mindig, mert gyakran meg se merte szólítani őket), egyre vonzóbbá vált számára a vidéki élet. Miután elvetette első ötletét, hogy az USÁba kivándorolva hegedűművészként vagy egy különleges vizibicikli szabadalmaztatójaként csinálja meg a szerencséjét, végül Egerbe költözött, egy kis parasztházba, ahol - bármily bizarran is hangzik - egy szándékosan ablaktalan dolgozószobában írta remekműveit. (Bár ha kedve támadt barangolni, előfordult, hogy egyik vonatról a másiokra szállva random körbeutazta Magyarországot.)

Sikertelen házasságából 3 gyermeke született (a negyedik valószínűleg nem az övé volt), akik közül a két fiút maga mellé vette, kislánya azonban idegbetegség miatt elmegyógyintézetbe került. Az "egri remete" fiai szerint 59 évesen minden különösebb tünet, betegség nélkül egyik nap úgy döntött, nem ír többet, nem kel fel az ágyból, és befejezi az életet. Így is tett. Sírhelyére saját kérésére a következőt vésték: "Csak a teste".