2015. sze 16.

A legrosszabb, ami egy kamaszlánnyal történhet

írta: Al
A legrosszabb, ami egy kamaszlánnyal történhet

Tiszteli-e a nőket és a gyerekeket az iszlám?

rape_teengirls-lincolncenter-2011-copy.jpg

A Nyugatnak egyébként is megvan a maga baja a kamaszaival, a muszlim bevándorló áradat és a globális dzsihád azonban minden eddiginél komolyabb veszélyekkel fenyeget.

Az egész világot sokkolta a 16 éves dán Lisa Borsch esete, aki dzsihádista videók hatására 20 késszúrással meggyilkolta saját anyját. A kamasz Lisa addigra már két komoly kapcsolaton is túl volt nála jóval idősebb muszlim férfival. Utolsó barátjával, egy 29 éves iraki menekülttel együtt vásárolták a kést, ami a háromgyerekes családanya életét kioltotta.

rape_lisa.jpg

Lisa Borch, aki már korábban megmutatta a kést ikertestvérének, és el is mesélte, mit fog vele tenni.

A nyugati kamaszlányokat azonban nem csak a radikalizálódás fenyegeti. Már óvatos statisztikák is fenyegető képet rajzolnak arról, hogy a multikulturális társadalmakban a lányok saját szülőföldjükön is sokkal könnyebben válhatnak nemi erőszak áldozatává, mint korábban. Egyre szaporodnak a menekülttáborok környékén szaporodó inzultusok hírei is.

Angliában 2010-ben történt először olyan eset, ami országszerte ráirányította a figyelmet a bevándorlók által elkövetett fiatal lányok elleni erőszakos bűncselekményekre. A pakisztáni Ashtiaq Asghar több késszúrással megsebesítette, majd egy csatornába dobta a 17 éves Laura Wilsont, akit ekkor a férfi családjának két idősebb tagja már évek óta szexrabszolgaként használt. Laurát 11 éves kora óta figyelték ezek a férfiak, és a lánnyal foglalkozó szociális munkások gyanították, hogy veszélyt jelenthetnek majd rá, de mindezt nem merték jelentéseikben rögzíteni, mert féltek a rasszizmus vádjától.

rape_laura.jpg

Laura és gyilkosa,  Ashtiaq Asghar

Ahogy azonban elkezdték előszedni a szőnyeg alá söpört adatokat és feljelentéseket, rövidesen kiderült, hogy 1997 és 2013 között 1400 gyermek vált szexuális erőszak áldozatává ugyanebben az angliai városban, Rotherhamben. A rendőrség gyakran nem vette komolyan a gyerekek eltűnéséről szóló bejelentéseket, a döntéshozók pedig nem akartak konfliktusba kerülni a város 8%-át kitevő muszlim kisebbséggel, akiknek körében szokássá vált, hogy az utcán csellengő angol kamaszlányokra vadásztak.

 rape_gang_girls_england_rotherham_uk.jpg

Rotherhami erőszakolók. 11 éves áldozatuk is volt.

A Rotherhamtől 10 kilométerre található Sheffieldben egyelőre 170 olyan ügyet vizsgál a rendőrség, amelyben ázsiai férfiak csoportosan követtek el erőszakot kiskorú brit lányokon. Itt a döntéshozók szintén az iszlamofóbia vádjától félve igyekeztek titkolni az eseteket, és a problémára rávilágító szakembereket rendre lefajgyűlölőzték. Egy otthonról elszökött 13 éves kislányt például egy héten át használt szexuális játékszerként 3 ázsiai férfi, akik a mai napig tagadják, hogy bűnösök lennének emberrablásban vagy nemi erőszakban.

 

Roterhami lakosok a botrány kipattanása után

Svédországban sem számíthatnak saját államuk védelmére a megerőszakolt lányok. A jólét szimbólumának számító skandináv ország ma már Dél-Afrika után a második helyen áll a nemi erőszakok számát tekintve, és egyre inkább a kiskorúak a veszélyeztetettek. 2004-ben egész évben 467 kislány esett áldozatul szexuális erőszaknak, 2013 első 7 hónapjában pedig csak Stockholmban mintegy 300, 15 év alatti gyermeket erőszakoltak meg. Bár az elkövetők nemzetiségét a svéd statisztikák igyekeznek figyelmen kívül hagyni, az tagadhatatlan, hogy a szexuális bűncselekmények száma magasabb ott, ahol nagy arányban élnek bevándorlók. Az esetek 85 százalékát bevándorlók vagy bevándorlók gyermekei, az összes nemi erőszak több mint háromnegyedét pedig muszlimok követik el. Gyakran előfordul, hogy a hírekben „svédeknek” nevezik azokat a csoportos erőszakolókat, akikről később kiderül, hogy szomáliaiak vagy irakiak, és még menedékjogot sem kaptak az országban. Emellett az is gyakori, hogy a bíróság elfogult az elkövetők irányában, és elfogad még olyan abszurd mentegetőzéseket is, minthogy az áldozat maga egyezett bele, hogy 7-8 férfival létesítsen szexuális kapcsolatot.

2013-ban Stockholm egyik külvárosában egy 15 éves lányt zárt be és erőszakolt meg 6 bevándorló férfi egy házban, de felsőbb fokon végül felmentették őket, mivel a bíróság megítélése szerint a lány „nem volt védtelen helyzetben”. 2005-ben két újévi partiról hazatartó fiatal lányt erőszakolt meg és vert össze 4 szomáliai, akiket az ország vezető lapja a következőképp írt le: „két svéd, egy finn és egy szomáliai”.

A muszlim vallási vezetők felelősségét is felveti a hangnem, amiben a befogadó országok hölgytagjairól nyilatkoznak. Svédországban „fehér szajháknak” nevezik a nőket, a koppenhágai imám pedig kategorikusan kijelentette, hogy aki nem visel a hidzsábot, az ne csodálkozzon, ha megerőszakolják.

 

az_iszlam_allam.jpg

Hogyan jöhetett létre feltűnés nélkül és duzzadhatott ilyen hatalmas méretűre napjaink legkegyetlenebb iszlamista terrorszervezete? - Teszi fel a kérdést könyvében Rainer Hermann író. A 2000-es évek elején az Iszlám Állam még nem volt más, mint a sok közel-keleti terrorcsoport egyike az al Kaida árnyékában. Mára kvázi államot igazgat, nagyszabású illegális olajkereskedelmet folytat, globális méretű toborzást végez és naponta hajt végre kivégzéseket "kalifátusnak" kikiáltott kvázi állama területén. Fontos kérdések és lehetséges megoldások az Iszlám Állammal kapcsolatban. (www.booker.hu)

Szívesen olvasnál jó könyveket a gyereknevelésről? Nézd meg a könyvespolcunkat!

Szólj hozzá

iszlám bevándorlás kamaszok Európa szülő vagyok gyerekjogok