Sok család életét megkeseríti, hogy adottak a jóravaló, rendes szülők és a csodálatos gyerekek, akik közül mindegyik imádnivaló egyenként, együtt viszont elviselhetetlenek, mert folyton veszekednek, vagy akár verekednek, sértődésben vannak.

 Nem egy esetben a tanárnénik, óvónénik lehet, hogy el se hinnék, hogy a tündéri, okos, udvarias gyerekek mire képesek otthon. Pedig nem kell ehhez több, mint egy testvér. Ha nem akarjuk, hogy több évtizedet beárnyékoljon az életünkből, tegyük meg, ami tőlünk telik.

A családi élet egyik tipikus árnyoldala a testvérviszály.

Íme, egy egyszerű, 5 lépcsős program, amit bármelyik család megpróbálhat megvalósítani!

1. Tisztázzunk!

Legelőször is magunkban tisztázzuk, mi a baj, kinek a viselkedésével mi a probléma. Gondolkodjunk el: nem a mi viselkedésünk a konfliktus forrása? Nem lehet, hogy kivételezünk, feleslegesen stresszeljük őket, vagy valami más rossz szokást vettünk fel, amire a gyerekek így reagálnak? Miután ezt lerendeztük magunkkal, döntsük el, hogy mi magunk miben változtatunk a viselkkedésünkön. Olyan célokat fogalmazzunk meg, amelyek reálisak, tudjuk hozzájuk tartani magunkat. Az is lehet, hogy segítségre lesz szükségünk: lehet, hogy kell valaki, aki kicsit tehermentesít minket. Fontos, hogy ezután ne dédelgessük magunkban a lelkifurdalást, ne kezdjünk el kompenzálni a gyerekek felé, mert ez csak összezavarja őket. Induljunk ki abból, hogy hibáztunk, de most már jó fejek vagyunk, és készek vagyunk kijavítani a dolgokat. Ezt a gyerekeknek is tiszteletben kell tartaniuk.

Még az is lehet, hogy mi rontottuk el. Meg az is, hogy nem...

2. Szeparáljunk!

Adjunk a gyerekek számára elegendő teret, fizikailag és átvitt értelemben is! Nagyon gyakran a konfliktusok oka az, hogy túl sok ember él összezárva túl kicsi területen. A távolság ellenben megszépíti az egyébként problémás kapcsolatokat is. J Legyen minden gyereknek saját helye a lakásban, még ha pár lépésnyi is! Ez így még magában nem elég: gondoskodjunk róla, hogy legyen a gyerekeknek olyan programjuk, baráti társaságuk, ahol egymás nélkül tölthetnek hosszabb időt. (Mellesleg: ha mi nem gondoskodunk erről, pár év múlva megteszik majd maguk a gyerekek is, de ők nem biztos, hogy a legjobb választást hozzák…) Ha egy darabig nincsenek összezárva, garantáltan lehiggadnak. (Ha egy család bezárkózva él, nincsenek barátok, programok, kapcsolatok másokkal, az már eleve súlyos probléma, sürgősen változtassunk rajta, mert ilyen talajból szökkennek szárba a pszichológiai problémák. Lehet, hogy nem vagyunk barátkozós típusok, de győzzük le magunkat, és fogcsikorgatva menjünk le legalább a játszótérre, és vegyük észre, hogy nem egyedül vagyunk a világon!)

3. Szüntessünk meg a versenyhelyzetet!

Lehet, hogy a harc tárgya a tévé, számítógép, babahinta, vagy maga a szülő. Akár a gyerekek bevonásával alakítsunk ki egy egyszerű, érthető, amennyire lehet, igazszágos szabályrendszert, hogy mindenkinek legyen hozzáférése a vita tárgyát képező kincshez. Ehhez aztán ragaszkodjunk következetesen. Ha a gyerekek látják, hogy a rendszer megbízható, adott időpontban – lehet, hogy némi várakozás után – megkapják, amire vágynak, megnyugszanak. Hétfő este legyen az egyik fiújé a számítógép, kedden a másiké. Egyik vasárnap Disney filmet nézünk, a másik vasárnap a nagy gyerek kedvencét. Este héttúl nyolcig a kicsivel pancsolunk, de utána a naggyal estimesézünk. Legyen türelmünk százszor is elmondani: "Várj egy kicsit, tudod, hogy fürdés után majd mesélek neked.” „Most hagyd a tesódat számítógépezni, tudod, hogy holnap majd te ülhetsz oda.”

Az osztozkodás sokáig nem a gyerekek erőssége még...

4.Felejtsünk!

Legyünk nagylelkűek a gyerekekkel, és borítsuk a feledés leplét korábbi bűntetteikre! Óvakodjunk az ilyen megállapításoktól: „Jól emlékszem, hogy múltkor is fejbe vágtad a húgodat.” „Aztán nehogy olyan cirkuszt rendezzél, mint múltkor, mikor nem adtad oda neki a biciklidet!” stb. Ezzel mi magunk elevenítjük fel a szomorú epizódokat. Adjunk nekik tiszta lapot, induljunk ki abból, hogy ezúttal nem úgy alakul majd a helyzet, mint eddig! Csináljunk úgy, mintha amnéziánk lenne, a gyerekeket is meg fogja lepni, és  nem lesz kényszerük a régi „rossz bátyus”, „nyafogós hugi” skatulyákba visszabújni.

Nem számíthatunk rögtön pozitív fogadtatásra, de ne csüggedjünk!

5. Tűzzünk ki közös célt!

Ha a kedélyek már kellőképpen elcsitultak, próbáljuk meg közösen bevonni a gyerekeket, akár munkába, akár közös programba, sportba. Lehet ez kirándulás, nagytakarítás, torta sütés, bármi. A közös program a legjobb csapatépítés. Idővel észre fogják venni majd egymás értékelhető oldalait is! Mi addig is kitartóan igyekezzünk gondoskodni a pozitív hangulatról, nem biztos, hogy könnyű lesz!

6. Érezzük jól magunkat együtt!

Keressük meg, mik azok a dolgok, amiket a család minden tagja szeret! Biztos van ilyen film, mese, sütemény, játék! Minél gyakrabban vegyük elő ezeket, hogy tudjunk együtt lazulni egy kicsit!

Próbálj eg lazítani... Nem győzöm tanítani....

+1. Terápiázzunk!

Különösen kisebbeknél átütő sikereket érhetünk el, ha tesó témában olvasunk könyveket. A gyerekek számára a legjobb terápia a mese. Mesélés közben újra átéli az őt foglalkoztató helyzeteket, de megismeri a problémák lehetséges pozitív feloldását is. Sokaknak beváltak Bartos Erika egyszerű könyvecskéi, vagy Lauren Child történetei. Nagyobbak számára is segíthetnek Janikovszky Éva könyvei.