Nick Vujicic babái akasztják ki a Facebookot
Augusztus 9-én jött világra Nick Vujicic és felesége, Kanae második kisfia, Dejan. A végtagok nélküli evangélista családjának gyarapodását hatalmas ováció fogadta a közösségi hálókon.
A 32 éves Nick, aki annak idején kar- és láb nélkül jött világra Melbourne-ben, sokáig meg volt róla győződve, hogy jobb lenne meghalnia, és gyerekkorában meg is próbálta belefojtani magát a fürdővízbe.Miután rájött, hogy Istennek terve van az ő életével is, nyilvános beszéddel kezdett foglalkozni: evangélista és mellette profi motivációs tréner. Fogyatékkal élők tömegeit győzi meg róla, hogy küzdjenek az életükért.
Kiyoshi és kisöccse
Nick és Kanae 2012-ben házasodtak össze, és egy év múlva született meg első gyermekük. Idén februárban jelentették be a második baba érkezését.
A pocakos fotósorozat, amit 130000000 ember likeolt a Facebookon.