2016. júl 08.

5 legjobb játék családi autózáshoz

írta: Al
5 legjobb játék családi autózáshoz

kocsi.jpg

Útra kel a család apraja-nagyja? Íme, néhány ötlet azokra a nehéz órákra, amikor már az okostelefonok is lemerültek. 

Autóval többórás családi útra kelni - csak az erős idegzetűek sportja! Ha nem akarjuk egy kiadós veszekedéssel, kiabálással, kiborulással, és ennek folyományaként esetleges eltévedéssel, súlyos közlekedési kihágásokkal indítani a várva várt nyaralást, nem árt, ha kellőképpen felkészülünk lélekben. A gyerekek ugyanis (ha nem alszanak, vagy nem nyomkodnak valamit) hamar megunják a banánt, és képesek akár 5 másodpercenként megkérdezni, hogy mikor érünk már oda.

alszanak.jpg

A végcél. És persze a megérkezés.

 

A játék ilyenkor életmentő. Egyébként is, egy család számára a közös játék meghatározó élmény. Ha máskor nem jut időnk rá, legalább ilyenkor. Csapatépítésre ugyanis nem csak a munkahelyen van szükség, hanem otthon is. Mivel egy autóban a hely és az eszközök elég korlátozottak, a legjobb, ha ilyenkor olyan játékokhoz nyúlunk, amelyekhez csak a fejünkre van szükség.

 

1. Piciknek csipkedős

 

A legkisebbektől természetesen nem várhatunk nagy intellektuális teljesítményt. A legjobb, ha egy felnőtt be tud ülni melléjük/közéjük és együtt játszik velük olyan kis játékokat, mint például a csip-csip csóka, kerekecske-gombocska, amelyekben nem, csak ének van, hanem egy kis csiklandozás is, ami garantálja a gyerekek jó kedvét. Nem kell félni: bármilyen egyszerűek ezek, nem a gyerek szokta először megunni, hanem a szülő. 

kerekito_allatos.jpg

Ha nem vagyunk még otthon a mondókázásban. sürgősen pótoljuk!

 

2. Végtelen dalok

 

A másik, amihez nem kell sokat gondolkodni: a vicces, vagy végtelenített dalok. A gyerekek egészen kicsi kortól egészen nagyig könnyen rá tudnak kattani erre a témára. A kisebbek számára már biztosan ismerős az: "Én elmentem a vásárba fél pénzzel" vagy az "Egyszer egy királyfi". Ezek nem hivatalos végtelen énekek, de jó hosszúak, és adja magát az újrázás. Kis zenei képzettséggel már kánont is összedobhatunk, aminek legtipikusabb példája az "Ég a város, ég a ház is". Garantált, hogy több tucatszor el kell énekelnünk már csak azért is, hogy egyszer valaki ne rontsa el, vagy ne röhögje el magát közben. Külön műfaj a visszaszámolós dalok, ilyen a "Five little monkeys jumping on the bed", az angol ovisok kedvence. De létezik olyan is, ahol a sorok végéről egy-egy betűt csippentünk le, mint a "Fenn a falon, fenn a falon van egy pici bolha". Nagyon szeretik a gyerekek a "Szép az icipici női cipő"-t is, ahol a magánhangzókat cseréljük ki hol csupa "a".-ra, hol csupa "e"-re. "i"-re stb.

 

 

3. Jó öreg, szakállas 

 

A barkóba például. Dehát azt is tudjuk, hogy újszülöttnek minden vicc új. Ilyen örök kedvenc a szólánc is, aminek különböző mutációit is játszhatjuk. 

 

4. Közös mese

 

A gyerekek odavannak a közös mesélésért, amikor a szülővel együtt kivehetik a részüket a történet kitalálásából, Ilyenkor mindenki egy kis részletet mond el, utána jön a következő. Úgy is játszhatjuk, hogy előre kitalálunk bizonyos - nyilván minél viccesebb, és oda nem illőbb - szavakat, amiket el kell helyezni a történetben. Vigyázat, ne trollkodjuk el!!!

rajz4.jpg

Ki tudja. Akár valami egészen maradandót is alkothatunk!

 

5. Nagyoknak okosjáték

 

Ha kamaszokkal utazunk, egészen okos játékokat is játszhatunk - feltéve, ha hajlandóak rá. Például gondolunk egy szóösszetételre (alkalmas például filmcím vagy könyvcím), kivesszük a magánzhangzókat, és úgy helyettesítjük más magánhangzókkal, hogy más értelmet kapjon az egész. A szóhatárok eltolódhatnak, de egy magánhangzó helyére csak egy magánhangzó jöhet. Így lesz például a Terminátor-ból torma natúr. A többieknek pedig ki kell találni, mi is volt az eredeti. Verskedvelő családoknak telitalálat lehet az a játék, amikor közismert versek összes szavát a "valami"-vel helyettesítjük, csak a ragok és a hangsúlyok maradnak. Így lesz például a Huszt: "Valamilyen valamijeidnek valaminek valamilye valamicsodáltam." 

Egyet ne feledjünk: minden játék attól lesz élvezetes, ha a gyerek látja, hogy a szülő is komolyan benne van!

 

Nézd meg könyvespolcunkat a gyereknevelésrőlpszichológiáról vagy aktuálpolitikai kérdésekről! Aregényeket se hagyd ki! :)

 

Szólj hozzá

család kultúra otthon gyereksarok szülő vagyok