Élve született babákat is feldolgoztak a magzathentesek
A szív dobogott, az agyat kivették
A Medical Center for Progress legújabb videójából kiderül, hogy valóban vannak bizonyítékaik arra, hogy az Egyesült Államok legnagyobb abortusz hálózata élve világra jött abortált magzatok szerveit is kivette értékesítés céljából.
Dr. Mary Gatter, a Planned Parenthood egyik vezetője. Egy tényfeltáró videóban nevetve megjegyzi, hogy egy Lamborghinit szeretne a kioperált magzati szervekért.
A Planned Parenthood partnerszervezete, a StemExpress korábbi laboránsa, Holly O'Donnell egy újabb tényfeltáró videóban arról beszélt, hogy volt olyan eset, amikor az orvos behívta az egyik szobába, hogy "lásson valami igazán frankót", majd néhány apró mozdulattal újra működésbe hozta az asztalon heverő abortált magzat szívét. Miután röviden elbeszélgettek a reflexekről, a doktornő megdicsérte a test kiváló állapotát, és elkezdte felnyitni a magzat fejét az állánál, hogy kivegye az agyat. O'Donnellnek ebben kellett segédkeznie. Az agy kivétele után a doktornő megkérte, hogy dobja ki a testet, ami alig fért bele a tárolóba, a laboránsnak úgy kellett belepréselnie. O'Donnell a testtel a kezében sírva pályafutása legnehezebb perceit élte át.
A videón később egy orvos is hallható, aki szintén elismeri, hogy a magzatok szíve időnként dobog, még a "procedúra" után is. Egy másik megszólaló orvos azt részletezi, hogyan használják az ultrahangot abortusz közben, hogy megvédhessék a magzat agyát a károsodástól.
Eric Ferrero, a PP kommunikációért felelős alelnöke egy korábbi nyilatkozatában nem tudta érdemben cáfolni O'Donnell állításait, csupán azt szögezte le, hogy a nő "sohasem dolgozott a Planned Parenthoodnak" - ezt viszont O'Donnell maga sem állította, hiszen a StemExpressnek dolgozott.
Egy PP támogató. Védjük a nők egészségét?!
Mindez azt bizonyítja, hogy a PP alkalmazza a “részleges születés abortusz” módszert, ami során a 16 hetesnél idősebb magzatot élve húzzák ki az anyaméhből és csak akkor szúrnak egy méreginjekciót a koponyájába, amikor már a fejét leszámítva teljesen “megszületett”, azaz kijött az anyaméhből. 2003 óta törvény tiltja ezt a gyakorlatot az Egyesült Államokban.
A Planned Parenthood, Amerika legnagyobb, legismertebb és legnagyobb hatású abortusz hálózata a közelmúltban került a reflektorfénybe, amikor megjelent egy rejtett kamerás felvétel, amelyen a szervezet igazgatója, Dr. Deborah Nucatola ebéd közben abortált magzatok szerveit árulja kutatási célokra. A felvételt, aminek hitelességét az érintettek sem tudták tagadni, azóta hárommillióan látták.