2015. dec 15.

Kivégzi az IÁ a fogyatékos gyerekeket

írta: Al
Kivégzi az IÁ a fogyatékos gyerekeket

dis_child

Mindössze 10 nappal karácsony előtt újabb rémséges üzenetet tartogatott az Iszlám Állam a Nyugat számára: a Mosul Eye jogvédő aktivista csoport tagjai szerint a "kalifátus" iraki és szíriai területein megkezdték a fogyatékos kisgyerekek kivégzését.

Miután egy szaúd-arábiai sharia bíró, Abu said Aljazravi szóbeli fatvát adott ki a Down-szindrómás és más fogyatékosságokkal született gyermekek ellen, az Iszlám Állam a Mosul Eye szerint már ki is végzett 38 egy hetes és három hónapos kor közötti kisbabát, akik nagyrészt saját külföldi harcosaik és a kalifátus területén elvett feleségeik gyerekei voltak.

nacik_iszlamistak

Nettó nácizmus a Közel-Keleten.

mas_down_gyerek

Kislány Down-szindrómával

mas_down_felnott

Felnőtt Down-szindrómával. Képesek megtalálni a helyüket, ha segítenek nekik.

Továbbra is úgy tűnik, hogy idén nem lesz egyszerű karácsonyunk. Volt már egy mészárlás karácsonyi partin, most direkt a legvédtelenebb kisgyerekek kerültek sorra, azok, akiket ilyenkor december végén Nyugaton divat kicsit dédelgetni. (Januárban már nem annyira.)

 

Szívesen vásárolnád meg a legjobb könyveket akciós áron karácsonyra?  Nézd meg könyvespolcunkat a gyereknevelésről, pszichológiáról vagy aktuálpolitikai kérdésekről! A regényeket se hagyd ki! :)

Szólj hozzá

iszlám terrorizmus gyerekjogok