2016. jan 20.

Dafna kamatostul visszaadta, amit kapott

írta: Al
Dafna kamatostul visszaadta, amit kapott

dafna2.jpg

A palesztin terror egyik legutóbbi áldozata, a vasárnap este saját otthonában meggyilkolt Dafna Meir maga is örökbe fogadott gyerekként nőtt föl. Férjével hat gyermeket neveltek, akik közül a két legkisebbet úgy fogadták örökbe. A gyászolók nyilatkozatai állítanak emléket a családanyának, aki az élet szinte minden területén pótolhatatlanná tette magát a közössége számára.

 Dafna örökbefogadott gyerek volt. Ahogy nevelőanyja visszaemlékszik, 13 évesen került nevelőszüleihez. Amikor meg akarták ölelni, két lépést hátrált ijedtében, mert nem ismerte az ölelést, ahogy a szeretetet és a családot sem. Ez később megváltozott, olyannyira, hogy Dafna gyakran mondogatta, hogy "Az élet édes, mint a méz", és aki az arcára nézett, maga is így vélhette.

szivunkbol_szulettel.jpg

A 38 éves asszony idegsebészeten dolgozott nővérként, ahol szakmailag és emberileg is kiemelkedő példát adott munkatársai szerint. Férjével kötelező katonai szolgálatuk alatt ismerkedtek meg, és rögtön egymásba szerettek. Már a házasságuk elején eldöntötték, hogy bármennyi gyermekük is születik, legalább kettőt örökbe fognak fogadni, mert Dafna vissza akarta adni a közösségnek azt a segítséget és gondoskodást, amit ő is kapott gyerekként.

dafna.jpg

Dafna és Nathan

A házaspárnak négy saját gyereke született. A legidősebb lány, a 17 éves Renana volt édesanyjával a konyhában, amikor rájuk tört a palesztin késelő. Renana éppen tanácsot kért Dafnától, hogy milyen színű körömlakkot válasszon, amin Dafna, mint sokszor máskor is, őszintén meglepődött. "Örülök, hogy érdekel a véleményem." - jegyezte meg Dafna, mivel ebben az életkorban a kamaszlányok többsége inkább lázad az édesanyja ellen, mintsem tanácsot kérne tőle. Ez volt az utolsó beszélgetésük, mert nem sokkal később a nyitott ajtón betört hozzájuk a 15 éves palesztin gyilkos, aki olyan mélyen belevágta a kését Dafnába, hogy már ki sem tudta húzni. Így menekült meg Renana, mert a támadó rögtön ezután elmenekült. "Nehéz elképzelnem, hogy soha többé nem fogunk együtt nevetni, Nem fogunk vitatkozni, Nem fogunk éjfélkor kettesben tea mellett beszélgetni." - búcsúztatta édesanyját a temetésen a lány. "Nem csak egy anyát vesztettem el, hanem a legjobb barátomat is."

a_csalad_ereje_1.jpg

Amikor nevelőanyja utoljára beszélt telefonon Dafnával, azt kérdezte tőle, hogy bír ennyi mindent egyszerre csinálni. Azt felelte, hogy minden napot úgy él meg, mintha az az utolsó volna.

dafna_family.jpg

Dafnára örök optimistaként emlékeztek, aki mindig segített, ha tudott. Szabadidejében blogot is vezetett, ahol meddőséggel küzdő nőknek adott tanácsokat.

 

 

Szólj hozzá

család vallás iszlám terrorizmus