2015. dec 08.

Nagyüzemi gyerekrablás Norvégiában

írta: Al
Nagyüzemi gyerekrablás Norvégiában

Keresztényüldözés a norvég gyámügynél

bodnariu.jpg

Öt gyerekektől fosztotta meg a norvég gyámügy a román-norvég Bodnariu házaspárt. A vád: "keresztény radikalizmus". A legkisebb gyermek mindössze három hónapos, édesanyja még szoptatta. Miután rajtaütésszerűen "kihallgatták", majd elszállították a gyerekeket, különböző nevelőcsaládoknál helyezték el őket.

Legfeljebb rémálomként tudjuk elképzelni azt, ami a Bodnariu család életében a közelmúltban megvalósult. A román Marius és a norvég Ruth Bukarestben ismerkedtek meg, ahol mindketten a pünkösdi egyház tagjai voltak. Miután összeházasodtak, Norvégiába költöztek, hogy ott alapítsanak családot, és sorra jöttek is a gyerekek: a 9 éves Eliana, a 7 éves Naomi, az 5 éves Matei, a 2 éves Ioan és a 3 hónapos Ezekhiel. 

bodnariu-family.jpg

Veszélyes család

A két kislány igazgatónője idővel figyelmes lett rá, hogy a gyerekek "nagyon keresztények". A pedagógus jelentette a baljós jelenséget a a norvég gyermekjólléti bizottság, a hírhedt Barnevernet felé. Arról is tájékoztatta a hatóságot, hogy a gyerekek nagymamája erősen hisz benne, hogy Isten megbünteti a bűnöket, és ez őszerinte a gyerekek fejlődését hátrányosan befolyásolja, ezért a szülők "segítségre" szorulnak a gyermeknevelésben.

erzelmi_biztonsag.jpg

A Barnervernet minden előzetes tájékoztatás nélkül érkezett az iskolába, ahol a szülők tudta nélkül kihallgatták a lányokat. Miután a gyerekek "bevallották", hogy van több olyan dolog is, ami fülhúzás vagy fenékre csapás terhe mellett otthon tilos a számukra, többé nem térhettek haza, hanem elvitték őket. A Barnervernet rögtön a családhoz is kiszállt rendőri kísérettel, ahonnan az 5 és 2 éves fiúkat egyszerűen elrabolták az édesanyjuk mellől. Miután a gyerekekből olyan vallomást is sikerült kihúzniuk, miszerint az apjuk megrázta a kisbabát, másnap visszatértek, és a 3 hónapos Ezehkielt is elvitték. Bár röntgen és CT vizsgálatokkal sem tudták igazolni, hogy a babát bármiféle bántalom érte volna, nem adták vissza a szüleinek.

Egy amerikai anyától azért vették el a kisfiát, mert azzal gyanúsították, hogy rendes táplálás helyett csak szoptatni akarja. Egy brazil nőtől hasonló indokkal akarták elvenni csecsemőjét, de ő még idejében a brazil nagykövetségre menekült

Két nap múlva Ruth tájékoztatást kapott, hogy a gyerekeit szétválasztották és két családnál helyezték el, és már el is kezdtek "integrálódni" új életstílusukba. Míg a kisfiúkkal hetente 2 alkalommal 2 óra láthatást engedélyeztek nekik, az idősebb lányoktól teljesen szeparálták őket

Akcióban a Barnevernet

Christian Ionescu, a Romániai Pünkösdi Gyülekezet pásztora aktívan kampányol a szétszakított család egyesítéséért. A pásztor online petíciót indított az ügyben, amit bárki aláírhat. A Barnervernet működését egyébként már számos külföldi bírálat érte, mivel elsősorban (40 százalékban) bevándorló családok robbantanak szét, gyakorlata ellen tiltakozott már Oroszország, Lengyelország, Csehország, Litvánia, Lettország, India és Sri-Lanka is. Milos Zeman cseh elnök egyenesen a náci rendszerhez hasonlította a Barnervernetet. Májusban 14 országban egyszerre rendeztek demonstrációt a hatóság embertelen működése miatt.

Bűnlajstrom

Az ok gyakran az, hogy a szülők megverték a gyereket, ami Norvégiában törvényellenes. Vannak azonban ennél abszurdabb  esetek is: volt, hogy egy szlovák férfitől és hallássérült norvég feleségétől a "szemkontaktus hiánya" miatt vették el néhány hónapos kislányukat, egy orosz pártól pedig egy hiányzó tejfog miatt vették el a kisfiúkat, amiről a hatóság úgy vélte, hogy családon belüli erőszak miatt hullott ki. Azzal is indokoltak már gyerekrablást, hogy a fél- és 3 éves kisgyerek a szülők ágyában aludt. A családjuktól elszakított gyerekeket norvég nyelvi környezetben helyezik el, így az anyanyelvüket is hamar elfelejtik. Egy kisfiaitól 2011-ben megfosztott cseh édesanyának például megtiltották, hogy az évente engedélyezett 2x15 perces (!!!) láthatáson anyanyelvükön szóljon fiaihoz. Jelenleg 3000 gyermek van a Barnervernet "gondozásában".

a_csalad_ereje_1.jpg

A norvég jogalkotás a gyerekek és a szülők jogait, illetve érdekeit teljesen szeparáltan kezeli, a gyerekeket sokkal inkább az államhoz, mint a szüleikhez tartozóknak tekinti. 

Felmerülhet a kérdés, hogy hol vannak ilyenkor az ENSZ jogvédői, akik egyébként azért sürgetik a tagállamokban az újszülött mentő inkubátorok beszüntetését, mert azok „sérti a gyermek identitásának megismeréséhez való jogát”.

(forrás: lifesitenews.com, christiantoday.com)

Szólj hozzá

család keresztényüldözés Európa gyerekjogok Bodnariu család