2016. feb 23.

Állandó életveszély - a telepes családok sorsa

írta: Al
Állandó életveszély - a telepes családok sorsa

temetes.jpg

Újabb kisgyermekes izraeli apát gyilkoltak meg palesztin kamaszok egy terrortámadásban. Tuvia Yanai Weissmann, felesége és kislánya a tipikus "szép családot" testesítették meg, míg a két terrorista kése ki nem oltotta a férfi életét.

tuvai.jpg

Mese a bátor katonáról és a törékeny lányról - happy end nélkül

A szamáriai Tuvia Yanai Weissmann és felesége, Jael gyerekkoruk óta szerették egymást, így régi álmuk valósult meg, mikor két évvel ezelőtt összeházasodtak. Négy hónapja született meg első gyermekük, egy Neta névre hallgató kislány. Tuvai mindössze 21 évesen már apa volt, és az IDF őrmestere. Múlt héten a férfi szabadságot kapott, így hazautazott családjához, és csütörtök este együtt indultak bevásárolni a falujukhoz közeli szupermarketbe, hogy a szombati vacsorához mindent beszerezzenek.

rami-levy.jpg

A támadás helyszíne

startra_kesz_nemzet.jpg

Amikor a boltba értek, a két 14 éves palesztin,  Ihad Sabah és Omar Rimawi a biztonsági kamerák tanúsága szerint már 20 perce járkáltak az üzletben, ideális áldozat után kutatva. Végül egy 36 éves férfit szemeltek ki, és rátámadtak a késükkel. Tuvai az áldozat kiáltását meghallva odasietett a támadás helyszínére, de mivel nem volt nála fegyver, halálos sebet kapott a terroristáktól.

tuvai_neta.jpg

Neta: egy újabb kisgyerek, aki már nem ismerheti meg az apukáját

Tovább folytatódik tehát az ősszel indult "késelős" intifáda, amelynek jellemzően fiatal családosok voltak az áldozatai. Októberben egy hétgyermekes rabbit, Nehemia Lavit, és a segítségére siető kétgyermekes Aharon Benita-Bennettet ölték meg. A terroristák Aharon feleségére, Adelére is rátámadtak, akit tizenhétszer szúrtak meg, de ő túlélte a sérüléseket. A 22 évesen megözvegyült asszony keze azonban maradandóan károsodott, legalább 8 hónapig nem szabad használnia ahhoz, hogy egyáltalán esélye legyen a felépülésre. Kétéves gyermekük lábát meglőtték. 

benita-bennet.jpg

A Benita-Bennet házaspár

Korábban a négygyermekes Henkin házaspárt lőtték le autójukban, gyerekeik csodálatos módon megmenekültek. Januárban egy hatgyermekes családanya, Dafna Meir halála verte fel a legnagyobb port, akire otthonában tört rá szintén egy kamasz terrorista, aki halálra késelte. Pár nappal később egy békepárti rabbi várandós lánya ellen is késelős merényletet követtek el.

titkos_haboru.jpg

Ezek a sorsok természetesen teljesen hidegen hagyják a nyugati médiát. 2016-ban már 6 izraelit gyilkoltak meg palesztin terroristát. 

 

Szólj hozzá

család iszlám terrorizmus